
Ismét szép számban ugrottatok fel az EGE gasztrovonatára, ami most nem ló- hanem libaerővel vágtatott előre a kulinária végeláthatatlan pályáján. Szakácsaink, Cosmin Bordeaból, Griga Gabrielből, Adrian Gheneșből és Vass Róbertből (felügyelőtiszt) álló vidám csapata most desszert-specialistával is kiegészült, hiszen az ételsort záró fogás jórészt Mihály Ágnes keze munkáját dicséri.
Az esemény házigazdája ez alkalommal a varsági Csorgókő Panzió volt, ezúttal is köszönjük a nagyvonalú segítséget és a hozzánk való nagyon pozitív hozzáállást.
Persze a desszerthez át kellett rágnunk magunkat a hideg előétel, meleg előétel, leves, főétel során, mint ahogy ez a hasonló rendezvényeken már csak lenni szokott.
A hideg előétel körtés-diós saláta volt, amit pirított magvakkal, dióecettel és gorgonzola-szósszal dobtunk fel. Ezt követte egy több összetevős meleg előételes tál, amin habosan könnyű libamáj-moussal megkent fűszeres focaccia, libaraguval töltött póréhagyma-canolli és pankomorzsában panírozott érlelt sajtos rizsgolyók díszelegtek egy kis cékla-szilva habon. Díszítésnek bedobtuk a gasztronómia menyasszonyi fátylát is (fűszeres ropogós tuille), mert csak.
A leves alapját egy klasszikus libaleves képezte, ám ezt is sikerült kicsit különlegesebbé tenni, a klasszikus lúdgége tészta mellett hagytunk megbújni egy kis shiitake gombát és tengeri algát is betétként.
A főétel – szombathoz igencsak méltó módon – sólet volt, amire a koronát ropogósra sült kacsacomb tette fel, de kiegészült töltött libanyak-szelettel, illetve főtt-pirított tojással is.
A desszerthez kardamomos, gyömbéres, szegfűszeges szirupban posírozott
körtét használtunk, aminek belsejébe feketecsokoládé mousse került, majd némi törökmézzel és a posírozólé fűszerezett redukciójával díszítettük.
Szerencsére nem maradtunk szárazon sem, hiszen a Big Wine jóvoltából minden fogáshoz találtunk megfelelő bort. És ha mindezek felsorolásától nem lettetek ismét éhesek, akkor kis türelem, és hamarosan még több fotó érkezik, amivel garantáltan aktiváljuk nyálmirigyeiteket.