Az E.G.E. 2018 idényének második gasztroeseménye több szempontból is eltért az eddigiekben megszokottaktól. Először tértünk vissza egy már látogatott helyszínre,a homoródszentmártoni református egyházközség közösségi házának kertjébe.
Először tartottunk mobilkonyhás eseményt, ahol csak a saját eszközeinket vettük igénybe, majdhogynem teljesen nomád módon, sátor alatt fogyasztva el a menüt. Először tett nekünk keresztbe az időjárás, tette próbára úgy a szakácsokat, mint a vendégeket – az előbbieknek az állóképességét, az utóbbiaknak a türelmét tesztelve, amit ezúton is hálásan köszönünk (a türelmet, nem a megtépázást).

A fentiek miatt kénytelenek vagyunk elnézést kérni a bonyodalmakért és a tálalással való csúszásért, igyekszünk mindent megtenni, hogy többé ne forduljon elő. Mint minden E.G.E. eseményből, ebből is tanultunk és nagyon jó volt látni, ahogy a meghívottak egy emberként ugrottak segíteni, úgy a sátor rögzítésében, mint az étel előkészítésében és tálalásában. Talán a későbbiekben sikerül még olyan eseményt szervezni, ahol a szakács és a vendégek közelebb vannak egymáshoz az eddigieknél (aminek mondjuk a szakácsok nem nagyon szoktak örvendeni, de ez is szervezés kérdése).

 

A menü:
Hideg előételként egy vendégváró szelet reinterpretáció került asztalra: tökmagpiskótából és nyúlpástétomból készült süteményszelet került a Bancsi Istvántól frissen gyűjtött rómaisaláta fejek mellé, krutonnal és tökmagolajós cézár dresszinggel tálalva. A tálalás menetét befolyásolta kissé, hogy közben ömlött ránk az eső, de végül minden tányér gazdára lelt – és rendkívül kevés jött vissza értintetlenül, ami figyelembe véve a gyerekek számát külön öröm számunkra.

 

A sort egy (eredetileg napos időre tervezett) hideg eperlevessel folytattuk, amelyet lime, szegfűszeg, fahéj, gyömbér és egy kevés tejszín tett pikánsabbá, ehhez került betétként felszolgálásra a tört mandulás levelestészta és az amareno cseresznye.

Kis (nagy) szünettel következett a meleg előétel, a caponata saláta, amely az olasz nép lecsója – kakukkfűvel, bazsalikommal, izsóppal fűszerezett sült padlizsán, cukkini és paradicsom keveréke, amelyet kiváló olivaolajjal (Alecia Ball keze munkája, akit ezúton is üdvözlünk a messzi Itáliában) kevertünk össze. A meleg saláta tetejére került a Bálint Sajt-tól kapott friss juhsajt, mellé a frissen sült lókodi házikenyér.

A menü tervezett csúcspontja lett volna a vadgombás gőzgombóc, mirtuszos borjúraguval, ám kis technológiai szédelgés miatt (avagy a gőzgombócot nem ajánaltos vizes smokerben készíteni) nem mindenkinek váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A háromszor kelesztett gőzgombóc tésztát szárított és rehidratált erdei gomba keverékkel töltöttük, majd párhuzamosan gőzöltük felét bambuszpárolóban (ami kiváló lett) és a vizes melegfüstölő rácsán (ami nem lett kiváló). A mirtuszos borjúragu alapja a klasszikus „erdélyi borjútokány” amit az megszokott izesítés helyett alkoholban eltett mirtuszbogyókkal és citrusfélékkel fűszereztünk újra. A mirtusz egyébként kiveszett az erdélyi konyhai világból, bár vadon most is könnyen gyűjthető, pl. a Vargyas szorost körbevevő sziklák tetején.

Az estét végül egy kakukkfüves, zöldcitromos sajttorta zárta, izsópos sóskaramell mártással tálalva.
Az eseményt borral a WineClassic látta el, Ágoston Tamás értő kezei által. Tamás erre az alkalomra egy kevésbé ismert erdélyi termelő, a tordai Crama la Salina ISSA boraiból hozott három tételt, egy rozét, egy chardonnayt és egy rajnai rizlinget, ami mellé a megrögzött vörösborosoknak becsempészett egy 2015-ös Trieber Cabernet Savignont is.

Köszönjük a szakácsok, Vass Róbert és Fábián István (Istike) önfeláldozó munkáját, hogy még emberhátrányból is megpróbáltak győzni, Bancsi István segítségét a szervezésben és a kertjéből származó kiváló zöldségeket, a homoródszentmártoni református egyházközség nyitottságát, hogy beengedtek a kertjükbe és legfőképpen minden jelenlévő meghívott türelmét és kitartását, amivel végigvárták az este tízig elhúzódó esemény végét (különösen azokét, akik aktívan részt is vettek nem csak a vacsora elfogyasztásában, hanem annak előkészítésében is). Jók voltatok. A fotókért köszönet Kelemen Attila fotósnak (mivel ez egyszer Szasza nem tudott lencse mögé állni).

Legközelebb a nyári vakáció legvége fele, szeptember elején találkozunk, a helyszín még nem ismert, de kialakul – mint mindig.