Az OECD országokban használt időszámítás szerinti, az Úr 2018. esztendejének január havában járt le sikerrel az E.G.E. idei első, sorban a kilencedik gasztroeseménye, amelynek a Szentegyháza határában nemrégen épült Huntanya étterem volt a házigazdája. A helyszínt egyébként szezonon kívül zárva tartja a tulajdonos, de az egyesület kedvéért egy estére mégiscsak kinyitott.
Az ebédből vacsorába hajló esemény témája a vad volt, a rendezvények sorában immár másodszor (a 2016. év első, Gondűzőben megtartott estje is vadra épült). Igyekeztünk olyan ételsort összeállítani, amit ugyan többé-kevésbé hagyományos, de inkább polgári, mint székelyesen elkészített elemek alkotnak.
Így került asztalra hideg előételként a szarvastatár, tetején gravlax technológiával készült tojássárgával, cukkinispagettivel, zöldsalátával és karamellizált dióval. Büszkén mondhatjuk, hogy ilyen kevés nyers hús ritkán jön vissza a mosogatóba Erdélyben, a bocskortalppá sütött marhahús egyik melegágyában – ez nem elsősorban a szakácsokat, hanem a minket jelenlétükkel megtiszelő kedves vendégeket minősíti. Úgy is mondhatnám, hogy „Alakul a molekul(a)”.
Ehhez töltötte az Etyeki Kúria 2017-es rozéját mindenkori kedvenc borbeszállítónk, Ágoston Tamás (BigWine) és mondott hozzá néhány felvezető szót Nagy Vince, az Etyeki Kúria kereskedelmi igazgatója.
A húsos fogások közé könnyítésképpen beemeltünk egy réteslapban sütött samosa interpretációt, zöldséges töltelékkel (gyömbér, csicseriborsó, vegyes vadgombák), amit tájidegen módon egy satay mogyorószósszal és lilakáposzta salátával tálaltunk. Megnyugodva tapasztaltam, hogy nem váltott ki közfelháborodást a gyökereinktől való elszakadás, mivel egyetlen fogásból fogyott el a biztonsági tartalék is az est végére, ebből (rendszerint desszert nem marad, de most a meleg előétel nyert).
Levesként egy, az Olimpia vendéglő alapreceptjéből kiinduló, de a helyhez és vendégkörhöz igazított céklaleves került az asztalra, amely sóban sült céklából, sült zellerből, krumpliból, szarvas alapléből és tejszínből állt össze (az eredeti ennél sokkal több céklát tartalmaz, de nem szeretjük túlfeszíteni a húrt, nálunk a céklát maximum savanyúságnak eszik meg a népek). Levesbetétként a Silver Forelle füstölt pisztrángja, tejfölgaluska, lazacikra és zöldségcsipsz került a tányérokba.
A sort egy citromos-tárkonyos szarvasraguval folytattuk, amelyhez köretként krumplipüré és pirított mandula járt, majd az egészen meghintettük egy egész kevés sóban eltett (marokkói) citrommal. Maga a ragu klasszikus polgári recept, amely francia-mór gyökerekből táplálkozik, eredetileg borjúhúsból készül, ám mint kiderült egy kis finomhangolással szarvasból is kiváló eredményt lehet elérni vele. Szervezőként érdekes volt látni, hogy mennyire különbözik a vendégek izlése, volt aki azt mondta, hogy élete legjobb tányérja volt, volt pedig aki túl intenzívnek tartotta az ízeket (avagy: sírtak, de ették).
Ezúton is köszönjük a Merkúr beszerzőinek a kreatív bevásárlást, mivel időnként teljesen véletlenszerűen kerülnek a polcra olyan dolgok, amikre az ember nem hogy Székelyudvarhelyen, de Romániában sem nagyon számítana. Ilyen volt néhány éve a Vialone Nano rizs, eldugva a polc egyik sarkában (eredettvédett olasz fajta, amit Olaszország határain kívül ritkán lehet megtalálni), most pedig a Meyer citrom (különleges, néhány éve kinemesített fajta, ami a citrom és narancs között van félúton, jellegzetes, erős citrusos aromával, de alacsony savtartalommal) – ezért is készült most citromtorta desszertként, amely több résztvevő szerint is szép ívben zárta le a menüsort.
Köszönjük a szakácsok: Vass Róbert, Cosmin Bordea, Griga Gabriel és Mihály Ágnes munkáját, Szász Attilának a fényképeket, a résztvevőknek pedig azt, hogy újra bizalmat szavaztak nekünk és eljöttek.
Családi okok miatt a következő eseményünk várhatóan késő májusban, vagy kora júniusban kerül megszervezésre, és ha minden jól megy, akkor egy igen különleges (de nyitott gondolkodást követelő) helyszínen.
Szabolcs